Nem tudom, hogy az egyház akarta-e így, vagy pedig az emberi faj felemelkedése és túlnépesedése vont maga után egy olyan öngerjesztő folyamatot, melynek eredményeként azt hisszük, mi vagyunk a teremtés koronája. Ez kollektív egoizmus, és nem tudunk átlátni rajta. Az agyunk kapacitásával leigáztuk az egész világot, egész ökoszisztémákat tettünk tönkre a mezőgazdaság nevében, bolygónk felszínét teljes mértékben átalakítottuk. Persze ezzel mindenki tisztában van. És ha az evolúciós pályafutásunkat vesszük figyelembe, ami amúgy példátlanul gyorsan juttatott minket a mai szintre, akkor tényleg azt hihetjük, mi vagyunk AZOK.
De ha Darwin elméletével próbálunk takarózni, akkor azt is vegyük észre, hogy a természet nem csak a fajok alkalmazkodására ügyelt, hanem azok sokszínűségére is. És a kísérletező-gépbe betuszkolt sok-sok zseton után egyszer csak olyat dobott a gép, hogy homo sapiens. Hubazmeg, micsoda mázli! És mégis, megjelenésünk elég szarul jött olyan fajoknak, amelyek már sokkal régebb óta jelen voltak, mégse tudtak ellenünk semmit sem tenni. Oda jutottunk, hogy 1500nál kevesebb panda él a Földön, a madárfajok tizede veszélyeztetett, 1500nál is több kihaló félben lévő növényfaj van, de talán még többen vannak azok, akik már nem lehetnek köztünk. Egyes becslések szerint akár egymillió állat- és növényfaj eltűnhet 2050-re, főként a globális felmelegedés miatt. A legpesszimistább becslések szerint is a ma meglévő sokszínűség legalább 15%-a oda lesz.
Természet, evolúció, Isten, sokféleképpen nevezhetjük meg azt, hogy mi által kerültünk mi ide, persze ezek a szavak nem ugyanúgy közelítik meg mivoltunkat. Én most az egyszerűség kedvéért turmixnak nevezném. Tegyük fel, hogy turmixunk valamiféle tudatossággal rendelkezik, tudja, mit miért csinál, és egyszer csak úgy döntött, hogy csinál egy olyat, hogy ember, aki aztán eljut egy olyan szintre, amiben mi most élünk. Ha tényleg így képzeljük el a dolgot, akkor olyan, mintha a turmixunk már megunta volna önmagát, és nem talált volna jobb önkifejezési módot az önpusztításnál. Nem vagyunk mi semmi koronái, hanem inkább sokat érlelt majd gyorsan kiszart szarja ennek a turmixnak, melyet aztán újból és újból behabzsol és kiszarik a turmix, mintha öngyilkos akarna lenni.
