Az én generációm (és most itt a 20-30 évesekre gondolok) igen érdekes korba született. Az elérhető technológia rendkívüli életminőséget és kényelmet biztosít. (Persze most csak a nyugati világról beszélek, mint ahogy általában az egész blogon arról fogok.) Abba az időbe születtünk, amely sorsfordító az emberiség történelmében.
A Home című filmben azt mondják, hogy még körülbelül 10 évünk arra, hogy a globális felmelegedést megállítsuk, azután már bárhogy próbálkozunk is, irreverzibilis lesz a folyamat. Én hiszek ennek az elképzelésnek, és egyáltalán nem tartom pesszimistának.
Arról van tehát szó, hogy tudatában vagyunk környezetromboló hatásunknak, tehetnénk ellene. Mégsem változtatunk a hozzáállásunkon. Ezt egyrészt a szénhidrogénekre épülő globális nagytőke akarja így, másrészt mi sem vagyunk hajlandóak életünk színvonalán lejjebb adni. Például elképzelni sem tudnánk a világot műanyag nélkül, pedig ahhoz is olaj kell.
A 20.század elején azt hitték, hogy az olaj mint üzemanyag valami kurvanagy okosság. Persze akkor még nem tudhatták, mi lesz a vége. A magam részéről, ha mondjuk a közlekedés fejlettségét egy 1-10ig skálára húznánk, azt mondanám, hogy 4es, közvetlenül a gyalogszer, a ló, és a bicikli után. A 10es nyilvánvalóan a vízhajtású motor lenne.
De nem is erről akartam pofázni. Hanem arról, hogy miért vagyunk ennyire képtelenek a változtatásra? Miért nem gondolunk a következő nemzedékekre? Azt a naiv kérdést meg már csak úgy kiegészítésképpen teszem fel, hogy miért basszuk szét Földanyát? Nincs mentség, amit fel lehetne hozni.
A gyermekeink ugyanúgy egy átmeneti világban fognak élni, mint mi, de már egy teljesen másikban. A globális felmelegedés ténye már nem lesz kérdés (ma még az amcsik fele azt hiszi, hogy kamu). Ez óriási pánikhoz fog vezetni, megpróbálják majd visszalapátolni a szart a lóba, talán egy technológiai módszerrel sikerül is lassítani a folyamatot. De már késő lesz, és mikor majd erre is rájönnek, ki tudja mekkora világháború fog kitörni. Aztán mikor majd az ő gyerekeik is felcseperednek, tudatára fognak ébredni annak az elkeserítő élethelyzetnek, hogy egy időzített bombán ücsörögnek, ami vagy felrobban még az ő életükben, vagy nem. Mégis, mi a lófaszt mondunk majd nekik, mikor majd belenéznek vén szemünkbe, és számon kérik örökségüket?
